Európa saját természeti történelme mintegy fél milliárd évre nyúlik vissza. A legősibb hegységrendszerei a Kaledóniai-hegységrendszer és az Urál a kontinentális talpazatok ütközésekor keletkeztek, melyből létrejött a mai modern Európa. A karbon időszakban Európa egyenlítői dzsungeleiben hatalmas ragadozók gerinctelenek tanyáztak és Párizs, Frankfurt és Berlin helyén akkoriban még háborítatlan őserdők burjánzottak. Úgy 270 millió évvel ezelőtt az európai kontinens észak felé kezdett el sodródni és a Pangea szuperkontinens részévé vált. A kontinens belsejében fekvő erdőségek el lettek vágva az életadó esőzésektől és a területek elsivatagosodtak. Az erdők maradványai gazdag szénlelőhelyekké alakultak a kontinens szikláinak gyomrában. A svájci Jura-hegység és a kontinens többi mészkőhegysége lassanként előbukkant a fokozatosan visszahúzódó sekély tengerek alól. ez volt az az időszak, amikor a hüllők birtokolták e tájat és a mai Oxford területén akkoriban dinoszauruszok kóboroltak. A felmelegedő éghajlat miatt megemelkedett a tenger szintje és Európa területét elborította a tenger, amelyből maximum csak a mai London legmagasabb épületei nyúlnának ki. A dinoszauruszok kihalása lehetőséget teremtett az emlősök és a madarak számára, hogy birtokba vegyék a területeket, melynek nyilvánvaló bizonyítékait a Messel pit-nél kiásott maradványok is bizonyítják. az elkövetkező időkben a Pangea szubkontinens feldarabolódása megnyitotta az utat az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger kialakulása előtt, valamint felgyűrte a Pireneusok és az Alpok hegyvonulatait. A tektonikus folyamatok eme megnyilvánulásai manapság a legjobban Izland szigetén figyelhetőek meg. a Földközi tenger időszakos elöntései és kiszáradásai voltak az utolsó említésre méltó események a kontinens születésének időszakában.