Egy havas téli napon Borkáék szánkózni mennek. Nagyon vidáman telik a délelőtt. Délután mézeskalácsot sütnek, és közben arról beszélgetnek, hogy milyen nehéz annak, akinek nincs otthona. Elkészülnek az illatos sütemények, de Borka szerint túl szépek és finomak ahhoz, hogy a szomszéd nénit is megkínálják belőle. A múltbeli varázslatos történetekben Borka lát példát irigykedésre és jószívűségre is. Végül megízlelve az önzetlenség örömét, egy versikét is költ: ”Hull a hó, adni jó!”